Ár. Szolgáltatás. Termék - PR

Vállalkozások, szolgáltató cégek, termékek bemutatása, PR-cikkek, honlapajánló - >itt is: Szolgáltatás Budapest Transzfer Infra

Figyeljünk a transzferár-korrekciókra

2012-ben az eddiginél is nagyobb számú és eredményorientáltabb adóellenőrzés várható, januártól a bírságok tételeinek jelentős emelkedésére is számíthatnak a vállalatok. A cégeket sokszor éri váratlanul az adóhatósági ellenőrzés, pedig a felkészülésre célszerű nem időszaki, hanem állandó feladatként tekinteni.

Ezúttal csupán arra az esetre hívjuk fel a figyelmet, hogy néha az egyik adónem tekintetében megoldást jelentő módszer egy másik adónem esetében kockázatot indukálhat. Miről is van szó?

Arról, hogy célszerű már a szokásos üzletmenet során megbizonyosodni afelől, vajon a vállalat rendelkezik-e az ellenőrzésekkor vizsgált összes dokumentációval, így a szerződésekkel, teljesítésigazolásokkal, fuvarokmányokkal, a költségeket igazoló számlákkal stb., ha pedig nem, akkor azokat be kell szerezni, illetve ki kell javítani – mindezt soha nem szabad az utolsó pillanatra hagyni.

A nagy értékű, kockázattal érintett, és/vagy nem tisztázott adójogi megítélésű tranzakcióknál sokat segíthet például egy a cég által kikért hatósági állásfoglalás - ilyen az előzetes hatósági ármegállapítás (APA), vagy a feltételes adómegállapítás is – amelyek egy későbbi ellenőrzés során biztosítékot jelenthetnek arra nézve, hogy a vizsgált cég szabályosan járt el.

Fontos, hogy néha az egyik adónem tekintetében megoldást jelentő módszer egy másik adónem esetében kockázatot indukálhat, vagyis az ilyen összefüggéseket célszerű még az ellenőrök érkezése előtt nagyon alaposan megvizsgálni. Ilyen tényező lehet a transzferár korrekciók egyösszegű visszaszámlázása, a kapcsolt felek közötti ingyenes ügyletek ellenértékessé tétele, a végleges pénzeszközátadás kiszámlázása, a teljesítés nélküli kiszámlázások, árengedmények, visszáruk visszaszámlázása, továbbá ha az utólagos árengedményt nem kíséri számlakorrekció. Áfa esetében pedig például a fiktív számla miatti jogosulatlan áfa levonás társasági adóban nem elismert ráfordításként jelentkezhet.

Az észlelt hiányosságokat, hibákat szükség esetén önellenőrzéssel lehet módosítani, 2012-től pedig egy új jogintézmény is segítséget nyújt. Ha az adózó nem biztos benne, hogy a bevalláskor jól értelmezi a jogszabályokat, ezt a bizonytalan adójogi helyzetet bejelentheti az adóhatósághoz – mindez megfelelő szakértői indoklással alátámasztva felmentést adhat a későbbi esetleges szankciók (adóbírság, mulasztási bírság) alól.

A bejegyzés trackback címe:

https://transzferar.blog.hu/api/trackback/id/tr313460273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

papi19 2012.04.20. 21:18:20

Kedves Szerző/Olvasók,

"sokat segíthet például egy a cég által kikért hatósági állásfoglalás - ilyen az előzetes hatósági ármegállapítás (APA), vagy a feltételes adómegállapítás is"

A hatósági állásfoglalásnak nincs köze sem az APA eljárásokhoz, sem a feltételes adómegállapításhoz. Az állásfoglalás egy általános tényállásra vonatkozó értelmezés, mely bíróság előtt nem érvényesíthető, míg a másik kettő egy konkrét cég, konkrét ügyére vonatkozó jogerős hatósági határozat.

BéDéKá · http://elit.blog.hu 2012.04.20. 21:26:25

Köszönöm hozzászólását.

Friss bejegyzések, PR-cikkek

  • Milyen kollagént válasszunk?
    Milyen kollagént válasszunk?A szépségiparban hódít a kollagén, mint alapanyag, ám azt kevesen tudják, hogy mire is jó pontosan és hogyan érdemes alkalmazni. A kollagén nem csodaszer, hanem a szervezetünkben leggyakrabban jelen...
  • Milyen ágyneműt válasszak lányoknak?
    Milyen ágyneműt válasszak lányoknak?Egy szép ovis ágyneműben könnyebb az alvás! Ha Te is a legjobb ágyneműhuzatot szeretnéd megtalálni kislányod számára, ez a cikk Neked szól! A lányok nagyon igényesek környezetükre. Szeretik a szép...
  • Válaszd ki a legjobb ipari kereket!
    Válaszd ki a legjobb ipari kereket!Az minőségi ipari kerekek kiválasztása minden vállalkozás számára fontos. Az alábbi cikkben összegyűjtöttük, hogyan válasszuk ki a legjobb ipari kerekeket. A versenyszférában, ahol minden nap a...
  • Energiatakarékos infra-panel-fűtés
    Energiatakarékos infra-panel-fűtésA paneles infrafűtés előnye, hogy energia- és költségtakarékos. Mitől takarékos az infrapaneles fűtés? Attól, hogy az elektromos infrapanelekből kiáramló hősusugarak energiája nem a szobalevegő...

Ár, árak. Szolgáltatás ára, termékmarketing

Budapest transzfer árak - infrapanel piaci ár. Ivóvíz fertőtlenítés klór-dioxid oldattal. Ipari műanyag tartály gyártás. Szerviz Budapest Terasz. Online tartalom marketing. PR-cikkek elhelyezése, szövegírás ára. Első helyezés: Google első oldal a keresőben. Weblap optimalizálás és keresőmarketing, szemantikus linképítés elektromos infrafűtés árak és infrasugárzó panelek. kulcsszóval.Ipari szállítás, honlap-SEO.

Infra hősugárzók - infrafűtés

infrafűtés - infrasugárzó panelekAz elektromos fűtés gazdaságos. Lakásokban sötétsugárzó paneleket célszerű telepíteni. Teraszfűtés: infrasugárzók.

Transzferár dokumentáció - tartalommarketing

Transzferár nyilvántartás, transzferár dokumentáció és szabályozás. Adózás, piaci ár, transzfer ár, kapcsolt vállalkozások. Online marketing és PR-cikkek ára. Honlap keresőoptimalizálás és linképítés árak: Cél a Google első oldal. Tartalom marketing. Télikert építés a Budapest Terasz Transfer.

Ipari műanyag tartályok és kármentő tálcák gyártása

műanyag ipari kármentő tálca

Műanyag kármentő tálca - gyártás,ipari alkalmazás, környezetvédelem

transzferár nyilvántartás és dokumentáció

Laptop kijelző ára

tablet érintőkijelző csere - laptop szervizGoogle szempontú weblap optimalizálás, kreatív kulcsszavas linkprofil építés: Google első helyre kerülés az organikus keresőtalálatok listáján (SERP) a következő keresőkifejezésekkel. Laptop: szerviz szolgáltatások - Budapest. Alkatrészcsere ingyen, billentyűzet javítás. Laptop kijelző csere ára, tablet érintőkijelző.

Télikertépítés - üveg terasz

Télikert építés - télikertgyártás. Teraszbeépítés - Medencefedés - kerti pergola. Üveg pavilon - tolóajtó, bukóablak. Tervezés, gyártás, beszerelés. Építőipari szolgáltatások. Növények a télikertben. 

telikertek - teraszbeépítés

 

SEO, támogatás

Transzferár-oldalak + SMS

SEO-weboldalak:

Budapest transzfer szolgáltatás

Budapesten keresőoptimalizálás sikerdíjas elszámolás keretében is lehetséges megfelelő weboldal optimalizálási és linképítési feltételek mellett közvetlenül a SEO-szakember segítségével. Ne feledje: minden arvisura könyv letöltés esetén a transzferárazási kreatív honlapoptimalizálás hatékonyságának fokmérője. - Transzfer csere ár és PR-cikk szolgáltatások, SEO Budapest

PR-cikk: Infrapanel vélemények, teraszfűtés

  • Nincs megjeleníthető elem

Transzferár szabályzás

  • Nincs megjeleníthető elem
süti beállítások módosítása