Ár. Szolgáltatás. Termék - PR

Vállalkozások, szolgáltató cégek, termékek bemutatása, PR-cikkek, honlapajánló - >itt is: Szolgáltatás Budapest Transzfer Infra

Szokásos piaci ár - növekvő birságok

Mind az adózási szakma képviselő, mind az érintettek számára tudott dolog, hogy a szokásos piaci ár megállapítási eljárást az adózó kérelmezheti az adóhatóságtól, amely határozatban állapítja meg a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletben érvényesíthető szokásos piaci ár meghatározásához használható módszert, valamint a szokásos piaci árat, ártartományt, amennyiben az meghatározható. A határozattal lefedett időszakban az adózónak nem kell transzferár-dokumentációt készítenie az adott ügyletre.

Az adóhatóság a határozatot legalább három, legfeljebb öt évre adja ki, amelyet egy alkalommal három évre meg lehet hosszabbítani. Az eljárás díja két tényezőtől függ: szükség van-e a szokásos piaci ár meghatározásához külföldi adóhatóság bevonására, illetve hogy milyen módszerekkel állapítható meg az ár.

Ha az eljárásban csak a magyar adóhatóság vesz részt, a díj legalább 500 ezer forint és legfeljebb 5 millió forint, ha a szokásos piaci árat az összehasonlító árak módszerével, a viszonteladási árak módszerével, vagy a költség és jövedelem módszerével meg lehet állapítani; legalább 2 millió forint és legfeljebb 7 millió forint a díj akkor, ha a szokásos piaci ár a három hagyományos módszertől eltérő módszer alapján állapítható meg. Amennyiben pedig külföldi adóhatóságot is be kell vonni, 3 milliótól 10 millió forintig terjedhet a kapcsolt ügylet hatósági árazásának költsége.

Ennek ismeretében azonban nem árt felfigyelni a piaci részvevőknek arra, hogy egyre több a NAV-hoz előzetesen benyújtott kérelem a kapcsolt vállalkozások közötti tranzakciók árazásával kapcsolatban.

Három év alatt több mint háromszorosára nőtt azon kérelmek száma, amelyek a szokásos piaci ár – adóhatóság által történő – előzetes megállapítására irányulnak.

Míg hasonló kéréssel 2007-től 2010-ig 24 alkalommal fordultak a NAV-hoz, addig 2013 végéig már több mint 85 kérelmet nyújtottak be. 2010-ben összesen 13 esetben fordultak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz a nagyvállalatok, tavaly már 20 alkalommal kérelmezték a kapcsolt vállalkozások közötti tranzakciók előzetes ármegállapítását. Idén az első félévben 11 ilyen típusú kérelmet nyújtottak be.

A DLA Piper adótanácsadó cég szerint a tendencia összefüggésben van azzal, hogy 2010-ben a korábbi évekhez képest rekordnagyságú, több mint 33 milliárd forint összegű nettó adókülönbözetet tártak fel a transzferár-ellenőrzések során, és a kérelmek számában a jövőben további emelkedés várható.

„A nagyvállalatok óvatosságát az adóellenőrök fokozódó szigora magyarázza, ami a transzferár-ellenőrzések során feltárt adókülönbözetek, valamint a bírságok növekvő összegében egyaránt megmutatkozik" – mondja Király Péter, a DLA Piper transzferárüzletágának vezetője.

„2010-ben a korábbi évekhez viszonyítva rekordnagyságú volt a revizorok által megállapított jogerős nettó adókülönbözet. Ennek összege elérte a 33 milliárd 865 millió forintot, amivel párhuzamosan az adóbírságok mértékében is rekord állt be: 12 milliárd 673 millió forintot rótt ki a NAV. Ez egy elég erős üzenet volt a cégek számára, hogy ha el akarják kerülni az adókülönbözetek megállapítását, valamint a kapcsolódó bírságokat, érdemes előzetesen egyeztetniük a hatósággal a jövőbeni kapcsolt ügyletek transzferár-kezeléséről" – tette hozzá a szakértő.

Miből áll a szokásos piaci ármegállapítási eljárás?

Az eljárást az adózó kérelmezheti, majd ezt követően az adóhatóság határozatban állapítja meg a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletben érvényesíthető szokásos piaci árat, ártartományt és az ezek meghatározásához használható módszert.

A határozattal lefedett időszakban az adózónak nem kell transzferár-dokumentációt készítenie az adott ügyletre. A NAV a határozatot legalább három, legfeljebb öt évre adja ki, amelyet egy alkalommal három évre meg lehet hosszabbítani.

Mennyibe kerül ez a cégeknek?

Az eljárás díja két tényezőtől függ: szükség van-e a szokásos piaci ár meghatározásához külföldi adóhatóság bevonására, illetve hogy milyen módszerekkel állapítható meg az ár.

Ha az eljárásban csak a magyar adóhatóság vesz részt, a díj legalább 500 ezer forint és legfeljebb 5 millió forint abban az esetben, hogy ha a szokásos piaci ár az összehasonlító árak, a viszonteladási árak vagy a költség és jövedelem módszerével megállapítható.

Legalább 2 millió forint és legfeljebb 7 millió forint a díj akkor, ha a három hagyományos módszertől eltérő módszer alapján állapítható meg az árazás. Ha pedig külföldi adóhatóságot is be kell vonni, akkor 3 milliótól 10 millió forintig terjedhet a teljes költség.

„Az adatokat vizsgálva egyértelműen látszik, hogy az adóhatóság a nemzetközi gyakorlattal összhangban kiemelt figyelemmel vizsgálja a kapcsolt vállalkozások közötti tranzakciókat, így a jövőben várhatóan tovább emelkedik a szokásos piaci ár előzetes megállapítására vonatkozó kérelmek száma, még ha nagyságrendi növekedésre nem is számíthatunk" – jegyezte meg a Király Péter.

A bejegyzés trackback címe:

https://transzferar.blog.hu/api/trackback/id/tr976614875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Friss bejegyzések, PR-cikkek

  • Télikert építése során hol kerülnek felhasználásra műanyag elemek?
    Télikert építése során hol kerülnek felhasználásra műanyag elemek?Bármely növényház vagy télikert építése során a műanyag elemek számos területen alkalmazhatók, mind funkcionális, mind esztétikai célokat szolgálva. Íme néhány példa: Szerkezeti elemek Tetőablakok...
  • Mit jelent a cisztás fibrózis?
    Mit jelent a cisztás fibrózis?A cisztás fibrózis egy életet fenyegető, öröklődő betegség, amit a sejtek víz,- és sóháztartását szabályozó egyik gén hibája okozza. Magyarországon minden 25.emberben megtalálható ez a hibás gén, de...
  • Célszerű-e a memóriabővítés használt laptopnál?
    Célszerű-e a memóriabővítés használt laptopnál?Nagyon is célszerű lehet memóriabővítést végezni egy szervizben vásárolt használt laptop teljesítményének a növeléséért, ha az alkalmazásaid vagy munkafolyamataid azt igénylik. A memóriabővítés...
  • Építőanyag árak télikertépítéshez
    Építőanyag árak télikertépítéshez- terasz beépítés ára | műanyag télikert | házhoz épített terasz tető megoldások - Mennyibe kerül a teljes teraszbeépítés? Családi ingatlanunk komfortja szempontjából a jó télikert ára...

Ár, árak. Szolgáltatás ára, termékmarketing

Budapest transzfer árak - infrapanel piaci ár. Ivóvíz fertőtlenítés klór-dioxid oldattal. Ipari műanyag tartály gyártás. Szerviz Budapest Terasz. Online tartalom marketing. PR-cikkek elhelyezése, szövegírás ára. Első helyezés: Google első oldal a keresőben. Weblap optimalizálás és keresőmarketing, szemantikus linképítés elektromos infrafűtés árak és infrasugárzó panelek. kulcsszóval.Ipari szállítás, honlap-SEO.

Infra hősugárzók - infrafűtés

infrafűtés - infrasugárzó panelekAz elektromos fűtés gazdaságos. Lakásokban sötétsugárzó paneleket célszerű telepíteni. Teraszfűtés: infrasugárzók.

Transzferár dokumentáció - tartalommarketing

Transzferár nyilvántartás, transzferár dokumentáció és szabályozás. Adózás, piaci ár, transzfer ár, kapcsolt vállalkozások. Online marketing és PR-cikkek ára. Honlap keresőoptimalizálás és linképítés árak: Cél a Google első oldal. Tartalom marketing. Télikert építés a Budapest Terasz Transfer.

Ipari műanyag tartályok és kármentő tálcák gyártása

műanyag ipari kármentő tálca

Műanyag kármentő tálca - gyártás,ipari alkalmazás, környezetvédelem

transzferár nyilvántartás és dokumentáció

Laptop kijelző ára

tablet érintőkijelző csere - laptop szervizGoogle szempontú weblap optimalizálás, kreatív kulcsszavas linkprofil építés: Google első helyre kerülés az organikus keresőtalálatok listáján (SERP) a következő keresőkifejezésekkel. Laptop: szerviz szolgáltatások - Budapest. Alkatrészcsere ingyen, billentyűzet javítás. Laptop kijelző csere ára, tablet érintőkijelző.

Télikertépítés - üveg terasz

Télikert építés - télikertgyártás. Teraszbeépítés - Medencefedés - kerti pergola. Üveg pavilon - tolóajtó, bukóablak. Tervezés, gyártás, beszerelés. Építőipari szolgáltatások. Növények a télikertben. Terasz ötletek

telikertek - teraszbeépítés

 

SEO, támogatás

Transzferár-oldalak + laptop

SEO-weboldalak:

Budapest transzfer szolgáltatás

Budapesten keresőoptimalizálás sikerdíjas elszámolás keretében is lehetséges megfelelő weboldal optimalizálási és linképítési feltételek mellett. Közvetlenül a SEO-szakember segítségével. Ne feledje: minden arvisura könyv letöltés esetén a transzferárazási kreatív honlap optimalizálás hatékonyságának fokmérője. - Transzfer csere ár és PR-cikk szolgáltatások, SEO Budapest

kiemelt: Esővíz tisztító, szűrő berendezés.

süti beállítások módosítása